Ebben a részben szeretném összefoglalni, hogy miként tudom segíteni a munkátokat.

Személyes találkozó

Az eddigi tapasztalatok alapján azt szoktam javasolni, hogy kapcsolatfelvétel után találkozzunk személyesen, ahol főbb témáink lesznek:
  • Bemutatkozás. Amit érdemes tudnom rólatok és amit érdemes tudnotok rólam.
  • Megismerkedésetek története. Ebből egy kis rálátást kapok kettőtök kapcsolatára, ami segíti a munkámat
  • A lagzi mente, szervezés állása. Ha van konkrét elképzelésetek, akkor a program összeállítása és átbeszélése. Ha pedig még nem tatotok ott, akkor a szervezés menetének áttekintése. Nem vagyok rendezvényszervező, de sok hasznos tanáccsal tudom segíteni az előkészítést.
  • Családtagok és barátok. Ha van olyan családtag, akiről érdemes tudnom valamit, az sokban segíti a munkámat, ezáltal a rendezvény sikerét. pl. Anyukám nagyon barátságos, nyugodtan kérd a segítségét, XY barátom intézte a tortát, az ő hűtős autójában lesz, stb.
  • Egyeztetünk minden olyan részletet, amiben számítotok rám.

A ceremónia előtt

  • Utoljára egyeztetjük a részleteket, véglegesítjük a programot, akár újbóli személyes találkozó keretében.
  • Opcionális: tanácsokat adok arra vonatkozóan, hogy a napirendben mire mennyi időt érdemes szánni és egyeztetjük a fotózás részleteit is.

A nagy napon

  • A vendégek előtt kb 1 órával odaérek és előkészítem a terepet, pl beszélek a ceremóniát levezetővel/pappal/lelkésszel.
  • Megkeresem a fotós(okat)/videósokat és a helyszínt érintő kérdéseket átbeszélem velük.
  • Fogadom a családot és tájékoztatom a násznépet az általatok fontosnak vélt információkról, hiszen a szertartás közben erre sokszor nincs lehetőség.
  • Koordinálom a fotózást és a csokordobást (ha lesz)
  • Segítem a frissítő kirakását (ha lesz)
  • Az ebéden/vacsorán/lagzin pedig elejétől a végéig irányítom az eseményeket az előre leegyeztetett forgatókönyv alapján.
  • Megoldom a felmerülő váratlan helyzeteket, elhárítom a problémákat.

A ceremónia után

  • Visszajelzést kérek tőletek, hogy tovább tökéletesíthessem ceremóniamesteri ténykedésem.
Kategória: v