Kedves Látogató!

Örülök, hogy megtaláltál és bízom benne, hogy sikeresen dolgozhatok majd Veletek esküvőtök lebonyolításán. Szeretnék pár mondatot írni magamról, ami segíthet kicsit megismerni és eldönteni, hogy szeretnétek-e velem dolgozni a nagy nap lebonyolítása, illetve az előkészületek során.


Cserkészként és ifjúsági vezető tevékenységem folytán hosszú évek alatt jöttem rá, hogy képes vagyok embereket vidám hangulatban, de mégis hatékonyan irányítani, legyen szó az évközi munkáról, de akár bármilyen esemény lebonyolításáról is. 2017-ben egy véletlen folytán kerültem közelebb a ceremóniamester hivatáshoz Nővéremék esküvőjén, melynek ereményeként megkaptam első felkérésemet is. Örömömre szolgált, hogy az előre leegyeztetett keretek között levehettem az ifjú pár válláról az ünnepély összefogásának súlyát és segíthettem az esemény gördülékeny lebonyolítását a nászmise előtti percektől a lagzi utolsó hivatalos momentumáig.

Civilben munkával töltött életem nagy részét projektmenedzsmenttel töltöttem, jelenleg pedig egy brit multinacionális vállalat bid managere vagyok. Ebből talán látszik, hogy a ceremóniamesterség a szevedélyem, így szívesen áldozok rá szabadnapokat is, ha például pénteki szertartás lebonyolításában számítotok rám. Ha ezek után szeretnétek velem személyesen is találkozni, akkor a kapcsolatfelvétel pontban megtaláljátok elérhetőségemet, ha pedig érdekel, hogy konkrétan miben leszek segítségetekre ceremóniamesterként, akkor kattintsatok ide.


Kategória: v